Élő Kövek nemzetközi találkozó és képzési hétvége Velencében

Helyszín (szöveges)
Velence / Venezia, Olaszország

A Pietre Vive / Living Stones / Élő Kövek éves nemzetközi találkozójára és képzési hétvégéjére hívunk mindenkit, aki komolyabban érdeklődik a templomok turisták számára való önkéntes, közösségi bemutatásának szolgálata iránt.

Az Élő Kövek elsősorban fiatalokból álló nemzetközi mozgalom, mely Európa és a világ számos városában, turisták által látogatott templomokban működik - és az évnek meghatározott napjain fogadja a látogatókat, a hit szemével és a személyes megérintettség örömével vezetve végig őket a templom művészeti kincsein.

A magyarországi Élő Kövek mostanában indul, melyhez várunk lelkes társakat az ország minden tájáról! Akinek kedve van becsatlakozni, jelentkezzen a zarandras@gmail.com címen.

A nemzetközi találkozón korlátozott számban Magyarországról is van lehetőség bekapcsolódni. A találkozó és a képzés nyelve angol illetve olasz (párhuzamos tolmácsolással). A részvételi díj kedvezményes, az útiköltségre az egyesület által kedvezmény igényelhető. További részleteket az érdeklődőkkel egyeztetünk.

 

Plakát
Csatolmány(ok)
Esemény jellege
Kulturális/művészeti
Találkozó/összejövetel
Kurzus/szakmai műhely
Vallási
Önkéntes szolgálat/megmozdulás
Egyesületi?
Ajánlott program (nem egyesületi)
Kiket várunk?
Az Élő Kövek közösségi misszió iránt érdeklődőket
Nyitott?
Zárt, csak meghatározott célcsoportnak
Kik várnak?

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer