Viator Egyesület

Felhívás közgyűlési határozathozatalra

Online

FRISSÍTÉS: A szavazást 2021. 02. 12-én, a 8 napos határidő letelte után lezártuk. Ezúton is kösznöjük az együttműködést! A jegyzőkönyv csatolt fájlként olvasható, a mellékleteket a rendes tagok emailben kapják meg.

 

Továbbra is több olyan feladatban is részt veszünk egyesületileg, amikért fizetséget is kapunk, külső megbízóktól. Ezeket részben az egyesület tagjai, részben az általunk felkért, megbízott személyek végzik, megbízási vagy vállalkozói díj ellenében, teljes mértékben az egyesület céljai, irányelvei és szabályzatai alapján.

ZARÁNDOKTÁBOR - kalandos út a megszokottból az ismeretlenbe

Zarándoktábor
Online előadás

A Zarándoktábor új színfolt a hazai zarándoklatok színes palettáján, mely az országos Vándortábor program legújabb ágazataként  tavaly januárban indult el a szerzetesi iroda (MSZKI)  szervezésében. A program célja, hogy a 12 és 18 év közötti fiatalokat és vezetőiket a zarándoklatok által olyan élményhez és tapasztalatokhoz segítse, melyek testi-lelki egészségüket, önismeretük, hitük, személyiségük, valamint közösségük fejlődését szolgálják.   

ZarándokKövek évindító ima

Online

Hála Isten jelenlétéért az elmúlt évemben 

Nehézségek, kudarcok felajánlása

Mi van születőben az életemben mindabból, amit Isten ültetett belém?

 

Szeretettel vár Katona Pál diakónus, és Molnár András, a Viator Egyesület elnöke

Az előző éved áttekintéséhez segítségként ajánljuk a yearcompass.com oldalt!

Regisztráció: https://forms.gle/B2rJCkaEgcARAEUJA

 

ZarándokKövek imatalálkozó

ZarándokKövek
Online

Kedves Zarándoktársak!

ZarándokKövek imatalálkozóra hívunk benneteket dec. 9-én, szerda este 7 órától.

Az ima a nemzetközi Élő Kövek közösséghez kapcsolódóan elsősorban szentignáci elmélkedésekre, megosztásra épül. Az imában megerősödve szeretnénk missziós közösséggé válni, rendszeresen szervezni olyan nyitott természetjáró/ zarándok alkalmakat, melyeken az egyháztól távolabb lévők is kiszakadhatnak nehéz hétköznapjaikból, megtapasztalhatják a közösség erejét, közelebb kerülhetnek önmagukhoz, és akár a Természetfelettihez!

Ünnepelj ZÖLDEN!

Ünnepelj ZÖLDEN!
Online

ÜNNEPELJ ZÖLDEN! // ADVENTI KÉSZÜLŐDÉS // KAPCSOLÓDJ BE!


KATTANJ RÁNK december 12-én! Rendhagyó adventi program az online
térben születésnappal, kvízzel, kézműves programmal, társasozással és
meghitt lelki elcsendesedéssel 14 és 21 óra között.

A cédrusok árnyékában - vetítés a libanoni hegyi túraútvonalról

A cédrusok árnyékában
On-line (zoom)

A Lebanon Mountain Trail egy újonnan kialakított hosszútávú turistaút, mely észak-déli irányban szeli át a rendkívül sokszínű kis országot. Az összesen 470 km hosszú útvonal 27 nap alatt járható be, ezalatt 20.000 m szintkülönbséget kell leküzdeni.
www.lebanontrail.org/

Vendégelőadónk Maya Karkour, a Lebanon Mountain Trail Association elnöke.

Az előadás nyelve angol, magyar fordítással.
Language: English, with Hungarian translation.

Zarándoktábor-vezető képzés I.

Online
képzés
 
Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája és a
Viator Természetjáró és Kulturális Egyesület
Zarándoktábor-vezető képzést hirdet

"Boldog az az ember, akinek ereje benned gyökerezik, 
s akinek szíve zarándokútra készül."   (Zsolt 84,6)

Északi-sark expedíció / Arktis Expedition

Online

[HU] Következő online előadásunkban egy 2020-as tudományos Északi-sark expedícióról hallgatunk-láthatunk fényképes beszámolót, vendégünk Felix Linhardt, a Kiel-i egyetem doktorandusza, aki több hónapot töltött az idei évben a Polarstern nemzetközi kutatóhajón.

[EN] Our next on-line photo presentation is about a scientific expedition took place this year to the North Pole. Our guest presenter is Felix Linhardt, PhD student of Kiel University, who spent several months on the international research vessel Polarstern.

Living Hikes - Téli Péli - Adventi túra és találkozó / Advent hike and meeting. A túra elmarad, helyette szeretettel várunk az Ünnepelj ZÖLDEN! online eseményünkre!

Péliföldszenkereszt

Adventi túra Pélifölszentkeresztre - A túra elmarad, helyette szeretettel hívunk Ünnepelj ZÖLDEN! online rendezvényünkre!

Táv: 17 km

Tájegység: Gerecse

Útvonal: Tokod-Péliföldszentkereszt

Utazás: külön busszal Budapestről

Gerecse Natúrpark Látogatóközpont, adventi koncert a templomban, vacsora 

Részvételi díj: 3 000 Ft (Az MTSZ támogatásával)

Jelentkezési határidő: 2020. december 9.

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer